Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


talált versek

2008.11.02

A valódi énem

 

Nem tudom már tovább rejtegetni az igazi, valós énem,

Mert ha tovább kell ezt csinálnom, úgy érzem hogy rögtön végem.

Amit láttok az nem én vagyok, az csupán csak egy álarc,

S ha tudnátok, hogy mi játszódik le bennem, na az egy igazi harc.

 

Az a legrosszabb, hogy nem igazodok ki saját magamon,

S már pár hete mindig csak a halál körül forog minden gondolatom.

Mindig csak sírok, szomorú, magányos és boldogtalan vagyok

Mert azt érzem hogy szeretetet senkitől se kapok.

 

Ha sírok valakinek, ezt mondja: szeretlek, és nem hagylak el soha.

S nagy szemeivel rám néz, és gyönyörű, derítő a mosolya.

De ezek csak üres arc kifejezések s üres szavak,

Mert az lehet hogy a szemem igen de a szívem,az nem vak

 

Nem tudom hogyan, de megérzem ha valaki őszintén beszél,

S azt szeretem ha cselekszik ahelyett hogy csak össze-vissza regél.

Mert néha egy gyengéd mozdulat többet ér mint száz szó,

S egy szerető ölelés, egy bók vagy egy csók nagyon nagyon jó.

 

 

 

 

 

Apró-csepprő

 

Annyi apró öröm van az életben,

Csak nem veszed észre, mert nagy dolgokra vágysz,

Oly gyönyörű dolgok vannak a létedben,

De neked az kell, amit a másikéban látsz.

 

Hisz neked van családod, aki szeret,

De akaratod ennél is többet kíván,

Irigyled a másiktól azt is amikor nevet,

Akkor is ha olyat csak nagyon ritkán csinál…

 

 

 

          Egyszó mint száz

 

SZerelmes szívem csak érted dobog,

Ebben égő láng csak miattad lobog!

Rettegek, ha elhagysz mi lesz velem,

Egyetlen szerelmem, te vagy a mindenem!

Téged látlak ha becsukom a szemem,

Látom két szép szemed, s képzelem hogy itt vagy nekem!

El nem akarom képzelni ha itt hagynál mi lenne velem,

Kérlek szeress mert te vagy az életem!!!

 

 

Könnycsepp

 

Legördül egy piciny könnycsepp az arcomon,

Talán szomorúságból, talán jó kedvből hullatom!

Ezt nem tudhatja senki csak én magam,

Hogy mielőtt megszületett min kattogott az agyam.

Kicsordul a szememből és lefolyik az ajkamig,

Hogy nem jelent semmit, azt hiszem egy pillanatig.

Aztán mély gondolkozásba esek,

Ha nem jelent semmit, akkor meg minek?

Majd rájövök hogy a könnynek is van élete,

De egy kérdés, egy csepp egy útnál tovább élhet-e?

Nem! azt hiszem ez a válasz erre.

Lepereg az arcomon, és elmegy, de merre?

Vagy bele a zsebkendőbe, vagy lepottyan a földre,

Vagy valaki lecsókolja és boldog leszek tőle.

 

 

 

 

 

Hiány gyötör

 

Hiányzik már hogy valaki szeressen,

Hogy akit szeretek az velem lehessen.

Hiányzik egy ölelés egy forró, mézédes csók,

Hogy valaki azt mondja szeretlek, és még néhány édes bók.

 

Hiányzik az érintés melytől libabőrös leszek,

Hiányzik a kéz mely, ha megérint, kiráz a hideg.

Hiányzik a hangja, ami a világot jelenti nekem.

Hiányzik, hogy azt mondja csak miattad élek kedvesem

 

Hiányzik, hogy hozzám bújjon valaki és fogja a kezem,

Hiányzik, hogy vele lehessek és ő csak én velem.

Hiányzik, hogy világgá kürtölhessem, hogy szerelmes vagyok

És rossz, ha szeretem de, szerelmet tőle egyátalán nem kapok

 

 

 

 

 

 

The End

 

Vércseppeket hullatok,

Minden tiszta vér.

Karomon pengével játszadozok,

Mert életem semmit sem ér.

 

Kínoztatok, nem hagytatok,

Hiába kértem én.

Gyötörtetek, fájdalmat okoztatok,

S most itt vagyok egyedül a végzet tengerén.

 

Dönteni nem félek már,

Értem úgyse kár,
Életem romokban áll,
Úgy dőlt össze, mint egy kártyavár.

 

Szerettelek,

Te ezt nem érezted csak mondtad!

Ne kérd, hogy feledjelek,
Mert szívem örökre  megkaptad!

 

Sírok,
S most már vérzek is.
Írok,
Egy szót kérdek is.

 

Miért?

Miért tetted ezt velem?

Miért?

Miért kínoztad szüntelen lelkem?

 

Válaszodra némán várok,

Csak úgy kong a csend,

A vértócsa közepén állok,

S egyszer csak meghalok, the end…

 

 

 

 

 

Én

Senki sem figyel rám

Hiába akarom a világ tudtára adni

Hahó én is élek ám

Az emberek nem akarják ezt elfogadni

 

Megvetnek,

s átnéznek rajtam

legszívesebben leköpnek

én ezt nem akartam!

 

Csak önmagam

Szerettem volna megtalálni,

Csak egymagam

Fogom ezentúl a világot járni.

 

Bánatosan

Szomorú szemekkel

Szánalmasan

Remegő kezekkel

 

Egyedül járom

Végtelen utamat

Nincsen párom

Ki meghallgatja szavamat

 

Nincs ki megértsen

Nincs ki szeressen

Nincs ki megvédjen

S nincs ki keressen

 

Ez vagyok én

Egy magányos lány

A világ végeláthatatlan mezején

Hogy hova jutok, még számomra is talány

 

 

 

 

Párkány

 

Remegő lábbal mászok a párkányra,

Utolsó, búcsúzó pillantást vetek a világra.

Hátrálok egy percig, könnyeim potyognak,

Nem akarok semmit itt hagyni az élő holtaknak

Minek hagynék akármit is nekik?

Hisz ők az én gondolataimat meg nem érthetik.

Levetem magam a mélybe, zuhanok

Fejemben mindenféle gondolatok

Zuhanok a mélybe de nem félek,

Semmi mást nem, csak halált kérek

A törpe emberek egyre nagyobbá lesznek

S zuhanó testem felé szempárok lesnek

Nem tesznek semmit, csak nézik

Ahogy a testem a betonon vérzik

Én meg csak mosolygok nagy boldogan

Hogy végre! Az életemnek vége van…

Lecsuktam kék szemem örökre,

El fognak temetni a zord hideg földbe,

Könnyezni nem fog senki értem,

Én ezt nem, csak a halált kértem.

 

 

Talán?!

Talán, talán van remény?

Lehetséges, hogy benne is szerelem él?

Előfordulhat, hogy boldog leszek egy cseppet,

S nem ejtek egy ideig keserű könnyet?                 

Reménykedem, nem hal meg bennem soha

Az élet hiába ily kegyetlen s mostoha.

Talán én is érezhetek végre úgy szerelmet,

Hogy nem kell elviselnem mellette keservet?

Lehet, bízom benne nagyon,

Hogy vele lehetek egy napon.

S szerelmem végre kimutathatom,

Semmi mást, csak ezt akarom!

 

 

 

 

 

 Miattad

Térdre rogyva zokogok utánad

Hideg éjszakán, már más van nálad,

Nem én bújok szenvedélyesen hozzád

Nem én ajkamhoz tapad édes kis szád.

Más lányt tartasz szorosan karodban,

Neki súgod, hogy szeretlek! Titokban,

én csak rád gondolok, s zuhog már ez eső

Kit tiszta szívből szerettem, te vagy az első

Te leszel az utolsó is, ez már biztos

Körülöttem, már minden véremtől piros.

Miközben haldoklom te mást kényeztetsz,

Ekkora fájdalmat mint én te nem érezhetsz.

Hisz boldogságra találtál pillanatok alatt

Oly gyorsan, ahogy a penge a karomon végig szaladt.

 

Történetem

 

Fáj a szívem, de én csak titkolom,

Suttogó szavait csendben hallgatom.

Semmit nem szólok, hallgatok mélyen,

Csak könnyezek minden zord éjen.

 

Tenni képtelen vagyok ellene

Szembe szállni nem tudok én vele!

Túl erős, legyűrni egyedül lehetetlen

Ez az érzés egymagamban legyőzhetetlen.

 

Lassacskán beleőrültem, magamba fordultam

Potyogó könnyeimtől nem láttam, csak futottam

Hirtelen fékezés, majd koppanás az úttesten,

S már a földön hevert élettelen holttestem…

 

 

 

OrToMbA FaLaK

 

Otromba falak

karjai szorítanak.

Ismétlődő szavak

engem szólítanak.

 

Csalogatnak, édesgetve hívnak

tartsak velük ez éjjel

Belőlem minden erőt kiszívnak

s meghalok a napfénnyel.

 

Az már nem ragyog többé,

Szám nem húzódik mosolyra.

Lelkem fogva tartják örökké..

S oda kerülök le, a pokolba…

 

 

 

 

 

 

 

 

LeLáNcOlVa

 

Régóta leláncolva élek.

Azt hiszik így megtérek?

Nem a test az én, hanem a lélek

Isten csapásaitól már nem félek.

 

Bántott ő már eleget,

Lehet, hogy teremtett Földet, Eget

De életem megkeserítette

Lépteimet kétes utakra helyezte.

 

Tehetek bármit, tudom

Arra nincs alkalom,

Hogy e világot szebbé tegyem.

De itt kell élnem. Nekem itt a helyem! 

 

 

 

 

 

 

 

ToMiNaK...

 

 

Már rég vége, feledni kéne,

De hiányzik minden apró érintése.

Szerettem őt kimondhatatlanul

De átvert gonoszul, aljasul.

Viszont nem tudom fejemből kiverni,

Mert ő volt, kit igazán tudtam szeretni.

Ha rá gondolok, még megremeg lábam

S vele lenni minden apró vágyam.

Ez csak álom. Nem lesz ő már enyém,

De ami nem halt meg még bennem az a remény…